XI. Legszebb Erdélyi Magyar Dal – Pályázati felhívás
Az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület Ifjúsági Szervezete (EMKISZ) immár tizenegyedik alkalommal hirdeti meg a „Legszebb
Az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület Ifjúsági Szervezete (EMKISZ) immár tizenegyedik alkalommal hirdeti meg a „Legszebb
A magánszemélyek szeptember 30-tól igényelhetnek állami támogatást új gépkocsi vásárlásra a roncsautóprogram keretében – jelentette
Zilahon szervezték meg a Romániai Magyar Közgazdász Társaság (RMKT) első Partiumi Gazdasági Fórumát, amelynek célja
Az iskolai könyvtár nemcsak a tanév során játszik fontos szerepet a gyerekek életében, hanem a
Fekete István Vuk Augusztus 4. és 8. között ismét megrendezésre került a már szinte hagyománnyá
Jövő év tavaszán Magyarországon országgyűlési választásokat tartanak, mely során a romániai magyar állampolgárok is élhetnek
A Szilágy Megyei Munkaerő-foglalkoztatási Ügynökség (A.J.O.F.M. Sălaj) 2025. október 10-én megszervezi a friss végzősök állásbörzéjét,
Szeptember 17–21. között Zilah ismét megtelik élettel, népzenével és finom illatokkal, ugyanis kezdődik a 2025-ös
Zilahon jól működik a hátrányos helyzetű gyermekeknek szóló napközis központ, miközben az önkormányzat és a
A Szilágy Megyei Munkaerő-foglalkoztatási Ügynökség tájékoztatja a lakosságot, hogy a 111/2022-es törvény értelmében 2024. január
Változik a másodikosok, a negyedikesek és a hatodikosok országos képességfelmérő vizsgája – jelentette ki egy